2005. szeptember 20., kedd

17:24

Ma nem mentem babamama terápiára, a rossz időre hivatkozva. Nem volt könnyű döntés. De pénteken pótoljuk. Reggel voltam 6 hetes szülési kontrollon. Nagyjából minden OK, még gyógyulnak a sebeim. Kissé lassan. A biztonságos nemi élet rejtelmeirt is megvitattuk Dr Brownnal, aki búcsuzásnál csókot hintett felém. hm. 

Sz komoly beszélgetéseket kezdeményez, hö-ho, ha, és ma alig akart elaludni. Mindamellett az elmúlt napokban gyötört a kétely, és a bizonytalanság. Hogy jó anya vagyok-e, és, hogy miért nem bírom megnyugtatni. Három napig adtunk neki egy hasgörcsoldót enyhe nyugtatóval, a háziorvos javallatára, amit én nagyon nem akartam alkalmazni,de tényleg úgy tűnt, mint aki rettenetesen szenved és nagyon magán kívül van. Tegnap aztán olyan csöndben volt a kritikus órákban, hogy úgy döntöttem, no ezt mégse, egy csecsemőnek ordítani kell.Jó ha az ember konzekvens.

Reggel anyu vigyázott rá, míg én orvosnál jártam, odavolt, hogy milyen tündéri Sz, aztán megjöttem és azt éreztem, hogy képtelen vagyok dekódolni az üzeneteit. Éhes, nem éhes, hasa fáj, aludni akar, unatkozik, egyéb? Nem értem!! Aztán jön a cumi és attól megnyugszik. Ennek se örülök. 

Egyébiránt már nagyon szépen nő a szempillája, gyönyörű, még a kék a szeme, és a feje tetején is egyre bújik ki a haja. 



2005. szeptember 14., szerda

17:29

Fenyeget a beszűkülés réme. Azt hiszem ideje visszatérnem a nagyvilágba, amellett, hoyg Sz-re is koncentrálok, meg kettőnkre, hármunkra. Végre egy.egy hírt is képes vagyok elolvasni. Ma például élvezettel olvastam a Bokrossal készített interjút az Indexen. Jó, ha tőlem tök távolálló dolgokról, mint a gazdaság, ráadásul makrogazdasági kérdésekről számomra is abszolút érthető, vagy érthetőnek vélt módon olvashatok. Szóval ez a Bokros nekem szimpi.

Teganp pont elkaptam a Klub rádión egy interjút a Bedővel, a német választási kampányról faggatták, mint valaha volt berlini tudósítót. Elég nyakatekerten beszélt, látszott, hogy megszokta, hogy a-ból ezerféle helyre képes kanyarodni, szóval beszélve gondolkodik, nyilván egy jó kérdezőnek képesnek kell erre lennie.

Sz meghaladta a 4 kilót! így áttérhetünk a négy órás etetésre, végre nem kell kegyetlen módon felkeltegetnem. Ma alig dugtuk ki az orrunkat, reggel elindultam a postára, valami levél miatt, vajon mi lehet?, de aztán visszafordultam, mert nem akartam a Nyugatiiig elcaplatni Sz-szel a benzingőzben, meg kutyaszarban átverekedve magamat.    



2005. szeptember 9., péntek

23:04

Tegnap elvoltunk az első bulinkon Sz-szel, LF szülinapi zsúrjára mentünk. Kicsit nyügi volt Sz mikor elindultunk, én meg kellőképpen majréztam, kicsit korai volt nekem még ez a bulizás. Csak csajok voltak, én vittem Tribuoxot is, mert F azt mondta, hogy a pasik is jönnek. Tribux azt hiszem nem bánta a dolgot, alig lehetett elrángatni. Én még kellőképpen feszengtem, ahogy szoktam, remélem ez csak a helyzet szokatlanságának tudható be, nem pedig annak, hogy teljesen elszokom a társasági élettől.

Sz reggel nagyon hisztis volt, és kétszer kicsit hányt is, kicsit megijedtem, hogy baj van, mert előző este is alaposan lefárasztottuk egymást, nagyon bömbölt. És éjjel többször is felébredt 

Ma este viszont fantasztikus, Tribux elvitte egy nagy sétára, és aztán le is fürdette, már nagyokat viháncolt a vízben. kis túlzással.

Most az ágyában van, Trbux házon kívül csavarog, a volt évfolyamtársaival, én meg vasaltam, rendet raktam, mint egy igazi anyuka és háziasszony, és Sz-t egy kis babusgatással elaltattam. Aztán felébredt és 180 fokot fordult az ágyában, egy ideig hagytam gőgicsélni, egész konszolidált volt, Aztán bementem és tök  hamar újra elaltattam, semmi nagy zokogás, olyan jó. Most kezd olyan lenni, mint egy kisgyerek, aki megnyugszik anyu vállán.Most megint felébredt, de elhallgatott. So far

Délelőtt egyedül kivittem a Margit-szigetre, szörnyű ez a sűrű benzingőz, de utána kint voltunk a természetben, lombos fák, csillogó zöld fű és napsütés, egy órát kerestem a virágos rétemet,  Jó sokan voltak kint napozni fürdőruhában, nem tudom, hogy lézeng ennyi ember Budapesten munkaidőben!  

 



2005. szeptember 7., szerda

21:53

Kisebb csalódás volt SP-vel találkozni, inkább munkaként fogta fel, mint baráti csevegésként a találkozót. Sz is ott volt, és egy idő után rá is kezdett a sírásra, így SP élesben figyelhette, hogy hogyan bánok a gyerekkel, ettől a szokásosnál ügyetlenebbül csináltam. Mondjuk adott egy-két praktikus tanácsot, és a fő üzenete az volt, hogy nyugodtam hagyjam néha sírni a babát, és, hogy legyek lazább, ettől persze igen görcsösen távoztam, pedig aznap megint nagy élményekben részeltetett sz, és annyit mosolyogtunk egymásra, meg figyeltül a szőnyegmintát. Szóval, aznap este is még magam alatt voltam, és nagy baromságokat álmodtam össze. Ma TFlórával sétáltunk egy nagyot, ő most elég vidámnak tűnt, már néha egyedül hagyja Hanna lányát, aki egyidős Sz-szel, de egy kerek kilóval nehezebb- Ma azt vettem észre, hoyg minden babának olyan óriási feje van, ami olyan fura, de lehet, hiogy csak megszoktam Szt,akinek hozzám hasonlóan kicsi feje vam. Heszter lányát is megtekintettem a parkban, hát ő egász monstrumnak tűnt a félével-

Elkezdtem csinálni a geometrikai formákat, egyelőre egy spirálformát készítettem, Sz figyelmesen tanulmányozta, több ízben is.

Már egész jól meg tud nyugodni a vállamon, olyam jó érzés!!



2005. szeptember 5., hétfő

18:38

fantasztikus éjjelünk volt és szinte idillinek mondható nap ezidáig. Lehet, hogy a Gripewater tényleg használ. Ma már főztem, takarítottam és Anyu segítségével egy rövid bevásárlókörutat is megejtettem. Sz csodásan mosolyog, és mintha már engem is kezdene megismerni. És egyre lazábban bújik oda hozzám, ha felveszem. Tegnap óta rátértem a kb .3 órás etetetésre, azt hiszem ez is jót tesz a gyomrának. Szép lassan minden előre kialakított elvemet feladom. cumi, kívülről szabályozott etetés, stb. Holnap du. babamama kapcsolaterősítő beszélgetésre megyek SP-hez, ( a háziorvos beajánlott, a soik panaszkodásom miatt, mondjuk valóban el voltam keseredve, hogy valamit rosszul csinálok, és azért még mindig elég bizonytalan vagyok, tudok lenni) Ráadásul SP-t ismertem is, és nagyon kedveltem.We'll see.

 



2005. szeptember 4., vasárnap

18:55

Eseménydús szombatot töltöttünk, elvégeztem első nyilvános téren való szoptatásomat, Gyönyörű környezetben a Batthiányi téren a Ganz utcában, egy gyönyörű fapadon egy juharfa lombjainak disztkrét árnyékában. Eddigi egyik legkellemesebb szoptatásom volt, be kéne szereznem egy padot a lakásba. mert afotelben mostanában nagyon kényelmetlenül vagyok

Aztán elmentünk a Városligetbe. Még a bolhapiacra is benéztünk, de már épp zártak. Aztán leheveredtünk a zöld fűbe, tűzó nap alá, és tíz idilli percet töltöttünk így.

Közben Sz.megint teli torokból üvölt, kezdek komolyan aggódni a tejem minőségét illetően.

Tribux ma lefutotta a félmaratont, utána aludz egy nagyot, de láthatóan meg se kottyant neki. Mondjuk három év óta ez volt a leglassabb futama.

Tegnap egy nagyon szürreális dolog történt. Éjjel izzadtan ringattam Sz-t, az ötödik CD dallamára, aztán kimerülten hamisan dúdoltam n a fülébe, már egyik dal szövegét se tudtam felidézni, aztán végre megnyugodott, együtt pihegtünk, és akkor egyszer csak az éjszaka közepén felgyulladt a villany magától, miközben Tribux mélyen alludt. Úgy megijedtem, hogy fel kellett ébresztenem,

 



2005. szeptember 2., péntek

23:10

Megjöttünk Balcsiról. pont mire rálazultam a nyaralásra és a nomád élettempóra, már kellett visszajönni. Anyuval 3-masban töltöttünk 3 napot, előtte 3-at Tribuxszal négyesben. én elég stresszben voltam Sz. miatt, aki sok nehéz órát okozott nekünk a vigasztalhatatlan sírásaival és Anyu egyre jobban tudta lenyugtatni ellentétben velem. Egyre gyatrább anyának éreztem magam. Hasfájás még mindig gyötri, mindent próbákltam kihagyni az étrendemből, de Hugi megnyugtatott, hogy mindent ehetek, csak semmiből se sokat. Eddig pont az ellenkezőjét tettem. Egyébként ma a Szent István parkban több, mint egy órát voltam vele, egyedül, nagyon kellemes volt. Többnyire aludt, én meg napoztam és Népszabit olvastam.

 

God give us a peaceful night today! Egyelőre nem úgy néz ki, már elkezdődött az esti rapli. Most alacsony közepes hangfekvésben, de már erősödik.

23. óra. Ma este 3-szor sikerült megnyugtatnom Sz-t. Először az ujját szopattam vele, és gyengéden a karomon tartottam. Mikor épp kezet akartam fogni magammal, hogy milyen ügyi vagyok, elkezdett bőgni. Másodszor szpotattam és sétálgattam vele és valahogy csak megnyugodott, Harmadszor Tribuxtól vettem át, ott jól kifárasztotta magát, aztán nálam ripsz-ropsz elhallgatott.Beültem vele Tribux ölébe és együtt néztük a CBS.t az internetről, ( ez a legkényelmesebb és legharmónkusabb pozíció mindnyájunknak) makjd amint letettem az ágyába, sírni lezdett. Utána tisztába tettem, és ott rendkívül jó hangulatba került, többször rámvigyorgott, aztán Tribuxra, és nagyokat bandzsított, Megsimogattam a pocakját, és azt is nagyon élvezte. Aztán eltelt 10 perc, Tribuxra bíztam az altatását, most azt végzi. A gyűlöletes cumival, de a mi türelmnünk is véges, és a melleim se bírják már a komfortszoptatást, főleg,hogy az egészet kibukta. Többször ilyen nem csinálok.

Most csönd van. de a cumitól elég lassan alszik el, pedig már tök álmos. Tribux türelmesen álldigál mellette.



2005. augusztus 25., csütörtök

14:55

újra itt! Már napok óta írni készülök, de a baba mellett nem sok mindenre marad idő. Most végre békésen allszik, mellé raktam a rongybabáját, amit H. varrt neki Wales-ből. Ma megint rávigyorgott, úgyhogy nyilván tetszik neki. Tegnap szörnyű éjszakánk volt, Tribux reggel hétig állta a sarat, én 5-kor kidőltem. Sz.-re esténként ( de tegnap du is) rá-rájön egy hasgörcs generálta pánikroham és olyankor szinte lehetetlenség lenyugtatni. Teljesen bekattan és torka szakadtából ordít, rúgkapál, aztán egyszercsak abbhagyja, békésen alszik az ember karjában, és pár perc múlva újra kezdi tegnap én teljesen kiborultam, együtt zokogtunk, ) ő könnyek nélkül még) szerintem én is megijesztettem, csorgó takonnyal és könnyezve,  de nem mertem megmosakodni se, mert nem mertem lerakni, hátha még nagyobb fokozatra kapcsol. Akkor még egyedül voltam vele. Aztán befutott L, és Tribux is L főzöt is ránk és vigyázott Sz-re, amíg mi elmentünk egy bölcsőért a Király utcába,. Olyanérzés volt, mintha küldölre mentem volna,

Tribux füldugót vett, aminek az az egyik hátülötője (amellett, hoyg szerintem lelketlen dolog) hogy nem hallja, amiikor csillapodik a sírás, és így ha talált egy jó pozíciót, azt nem tartja meg.

No mindegy, vannak nehéz órák, de ma délelőtt újra beindultak a szeretethormonjaim Sz. iránt, egy nagyot sétáltunk a parkban, a kendőmben hordoztam és nagyon békésen szunyókált rajtam. F-fel sétáltunk, vagy húszszor körbe a parkban, hozta H.t, aki hatalmas, pedig csak 2 hét különbség van köztük és Sz se kicsi. Aztán még a bankba és a postára is elmerészkedtem. Mindenki halál kedves, pl. előre akartak engedni a bankban és a hivatalos személyekkel is meglepően simán rendezem le a dolgokat. Süt a nap és du megyünk le Balcsira.

Éx találkoztam R-rel, meg 2 haverjával, R.meg se tudott szólalni, hogy kisbabával lát, kicsit zavarba is jöttem.

Majd a szülésem történetét is bepötyögöm, meg az első napokat, azt papíron vezettem



2005. május 4., szerda

16:31

M-ékkel állandó a kapcsolat, hétvégén hatalmas eufória közepette sikerült felhívni őket a Skype-ról, úgyhogy nekik nincs is internetkapcsolatuk. Egyelőre nagyon lelkesek és boldogok. Apu felvértezve a hirtelen sikertől az amerikai rokonokat is megpróbálta elérni, de elég akadozó lett a beszélgetés, mert a konferenciavonal túlvégén nem hallottak semmit. Vagy azért mert már gyengül a hallásuk, vagy azért mert tényleg valami hibádzott,. Így Apu ötször elkiabálta, hogy nagypapa lesz, de mindig azt értették, hogy M részéről jön az áldás. Elég vicces volt- Aztán felhívta őket a sima vonalason és minden tisztázódott.

Tegnap kint andalogtunk a Margit-szigeten, de annyira szúrt az alhasam, hogy állandóan meg kellett állnunk. De elhatároztam, hogy ezt a tunyulást nem hagyom annyiban és minden este legalább sétálok egy kicsit. Ma a főzelékfalóban csodálkoztak, hogy júliusban szülök - mert olyan nagy a hasam! Ahhoz képest, hogy az elején azon aggódtam, hogy nem fog megnőni, most jól nekilendültem.

Kezdem egy kicsit sajnálni, hogy lemondtam a tyúkanyói szerepről, most érzem, hogy így puszta nyelvtanárként tényleg kicsit kívül vagyok az eseményeken, és kicsit féltékeny vagyok a p. társaimra, de hálustennek az emiatti rosszérzés csak néha legyint meg. Ja, és a szemét 12-esek rohadtul lepontoztak a tanárértékelésnél.

Valami ütős témával kéne előrukkolnom az újségírói karrierem érdekében, de mi legyen az? Tribux a középiskolai szex témáját ajánlotta, Amerikában kampányolnak az önmegtartóztatásért, aminek a rengetek orális szex az eredménye, Angliában pedig groupen szexszel ütik az időt a tizenévesek. Well....   



2005. április 29., péntek

17:37

Ideje lenne kicsit felturbóznom ezt a blogot technikailag, linkek, meg képek meg a design-on is lehetne változtatni, de hiába klikkelek ezekre az ikonokra, nem megy. KÉnytelen leszek szakértői segítséget kérni.

Big news ! I'm married! Végül a jegygyűrűt is becseréltük egy kevésbé szimplára, ez mindkettőnk tömpe ujján viszonylag jól mutat - olyan, mint egy csavar. És forog a közepe. Erről itt most lenne egy link.

Szép lila ruhám volt - erről is lenne egy link - bár így vége lenne az anonimitásnak. És klassz klezmer zene szólt. NZ-éknél volt egy kisméretű afterparti, nem volt kirobbanó hangulat, de a kellemes környezet megtette a hatását. Starryval mondjuk elég feszült lett a viszonyunk, de tegnap találkoztunk a Dunaparti cukrászdában és legalább kibeszéltük a sérelmeinket egymásnak. 

A hasamban a kis magzat egyre izmosodk, már hatalmasakat rugdos, és kifejezetten reagál már a hasi érintésekre, Tribux nagyon élvezi, minden este nagyokat kommunikálnak, akkor is, amikor én már mélyen hortyogok. Sajnos az ultrahang még nagyon soká lesz, majdnem egy hónap.

És elmentek bratyeszék. Egy évre kihúztak Franciaországba, ma egy kicsit meg is könnyeztem őket, olyan hirtelen történt minden, esküvő, aztán ők már itt sincsenek. Azért biztos jó lesz nekik nagyon.

 

 



2005. március 26., szombat

10:22

Újra itt, hű már majdnem egy hónap telt el. Most megint szünet van, igazából csodás hely ez a Malter. Nemsokára megyünk kirándulni a BB párossal Csővárra. Az idő elég borús, az egyetlen kismamanadrágom, ami rámjön, meg szörnyen cigiszagú, alig kapok levegőt magamtól. Hasam nő, de sokak szerint lehetne nagyobb is. Én momentán nem szeretnék nagyobbat, és igyekszem vigyázni, hogy késő este ne egyek. Nem akarok nagyon elformátlandodni. A babamozgások elég ritkák és máig se tudom mindig megkülönböztetni a bélmozgásaimtól. Ha pedig Tribuxnak akarom mutatni, biztos, hogy eszébe se jut megmozdulni. Fura, hogy alig van dolgom, bár azért lenne mit csinálni - fel kell készülnöm a kéthónapos középfokú előkészítőre- elég vegyes csoport lesz, remélem működni fog - , ki kéne töltenem a haladási naplókat, amiket január-február óta hanyagolok és persze művelnem kell magam gyernekpszicgológiából. Most a Mérei-Binet-t olvasom, eléggé élvezem. 

BB-ék most telefonálnak, indulnak, csak egy órát csúszunk a tervezettől....

A baba neve egyébként eddig úgy volt, hogy Mira lesz, de valahogy mégsem tudok vele azonosolni, így most az Anna mellett döntöttünk, amit először én nagyon nem akartam, lévén egyik Anna ismerősöm se volt elég vonzó minta, de a Barabás Anna mlégiiscsak jól hangzik, és az Annát annyiféleképpen lehet nevezni.... Panni, Panka, Annus, Ancsa,

Ja és már megvettük a jegygyűrűt - elég szimpla, de nekem tetszik és a célnak megfelel, kíváncsi vagyok, hogy a Tribux mennyit fogja hordani, én büszke vagyok rá, úgyhogy biztos fogom.

That's it for now.

 

 



2005. február 1., kedd

19:57

kedd van, ma van a Malter szülinapja, a Normafán ünneplik rétesezéssel és avatással, de én kivontam magam a mulatságból, hogy jó hasznosan tölthessem ezt a tanításmentes napot. Ennek megfelelően 9-kor keltem, 2 óráig reggeliztem, 30 percig írtam egy darab számlát, 20 percig öltözködtem, és kb. fél 12 volt, mire elindultam, hogy a hajnalra tervezett programomat letudjam. Ez kajavásárlást és egy kismama gatyát jelentett. Pont nagy leárazás volt a ruhaboltban, úgyhogy nagy örömmel válogattam a szebbnél szebb darabok között. Aztán győzött a spórolási ösztönöm, meg, hogy még úgyis sokat fog nőni a hasam. Így végül vettem egy gatyát meg egy felsőt. Eljövet lefrusztáltam magam, hogy nem köszöntek el az eladók, és hogy a kis kölyök, aki ott téblábolt, biztos beszólt rám valamit, amikor mentem vissza a készpénzzel, mert kínos csend lett ahogy beléptem, és az anyja fennhangon magyarézta, hogy milyen csunyaságokat el nem tanul ez a gyerek. Aztán frusztráltan irány a G-robi. Ott azon dühöngtem, hogy az is milyen drága lett. Azért 5 rugót elköltöttem.

Miióta nem írtam, áldott állapotba estem, aminek nagyon örülök, de még mindig képtelen vagyok elhinni, hiába hízom megállíthatatlanul. Egyébként ma az étvágyam se a régi, csupán megszokásból tömöm magam, de nem is esik jól.

Szóval ez történt a private life-omban, a public-ban pedig az, hogy a 12 gyerek kipottyant az irányításom alól - részben a saját elhatározásomból, részben a munkatársakkal való feszkókkal terhes kapcsolatomnak. Ez komoly jövedelemkiesést jelent az életemben, amit firkászással tervezek pótolni.

We'll see. Kedélyállapotom elég ingadozó, inkább rossz, mint jó, de ezt részben a télnek tudom be. Viszont két hét és itt a síszünet!!  

Egyébként Kunta Kintitől kölcsönkapott Szécsi Noémi egy Kismama naplója című alkotását olvasgatom, néhol vicces, de azért elég idegesítő a stílusa.

 



2004. október 30., szombat

16:38

szombat van, és jövő héten nincs suli!! halleluja! Aktív pihenéssel tervezem tölteni ezt a szusszanatnyi időt, és kidolgozni egy új stratégiát a rámbízott 12 porontyra, akik kezdenek abszolút kicsúszni az irányításom alól, nem mintha valaha is ott lettek volna. Monduk a lányokkal elég jól megvagyok, csak a fiúk nehlz diók.

Ma egyedül vezettem el a Lehel piacra és baleset nélkül vissza is értem,. A hűtő nagyjából üres maradt, viszont főztem ranancslekvárt és csináltam rakott karfiolt. Lassan nekilátunk, Tribux már szed.

Tegnap Stary, alaposan kiosztott, de közben meg is dícsért, hogy milyen higgadtam fogadom a lecseszését és elsőre hárítottam is. Van, amiben kétségtelenül igazat kell neki adnom. Azt mondta, hogy rgebben belevalóbb csaj voltam, akinek nagyobb volt a tűréshatára, és, hogy a Tribux mellett elkényelmesedtem, és állandóan csak panaszkodom, ha pedig egy pillanatra rosszul érzem magam, csettintek egyet és a Tribux mellettem terem, aztán hazavonszolom. Ez így részben igaz csak, mert nem szoktam magammal vonszolni, de kétségteen, hogy nem sok tartás van bennem és úgy kapaszkodom Tribuxba, mintha az apukám lenne. Ezt belülről én is éreztem, de azt nem gondoltam, hogy kívülről ez irritáló lehet, azt hittem, mindenki örömmel konstatálja, hoyg mennyire ragaszkodom végre Tribuxhoz és, hogy jól megvagyok. Továbbá azt mondta Stray, hogy megszűntem magam lenni, most csak úgy csüngök a Tribuxon, mint egy kis önállótlan csimpánz. Vaami van benne,. De azért biztos, hoyg egy kis részben a féltékenység is beszél belőle, mert ő is szeretne egy olyan biztonságot, amiben engem lát.

No, megyek enni. aztán lektorálok, hogy hétfőre leadhassam az anyagot.

 

Egyébként tény, hogy elég sokan mondták mostanában, hogy csodálják Tribx türelmét velem szemben, Mintha egy hőstett lenne engem elviselni!!!! Ez azért túlzás, de gondolom a sok nyafogásom miatt. Szóval igyekszem a jövőben kevésbé kiengedni minden kósza gondolatot és panaszt, ami felötlik bennem.



2004. október 14., csütörtök

16:28

Jó sok idQ telt el mióta nem írtam, és azóta eltqnt a hosszú ü meg ö betq. Sebaj. Nem is tom, mirQl számoljak be, tegnap iszonyú agygörcs tört rám, nagy lelkiismeretfurdalások közepette elmenekültem a zsibongó MalterbQl, meg mielQtt az oráim megkezdQdtek volna, Ma meg már kifejezetten hiányzott, szinte sovaran mentem be. Odabent 3 kellemetlen dolog fogadott, 1. G- Mr. BigHead, akire, most nem bírtam ki és rászóltam, hogy próbáljon meg emberi hangon beszélni velem, döbbenten nézett rám, hogy mirQl beszélek. Utolag beszartam, hogy ki fog golyózni a kis patronusi kozosségeünkbQl,, 2.az angol oramon a rettegett helyzet fogadott. Egy teremtett lelek nem volt az osztályteremben. 10 perc multan beszivargott ket gyerek, Qket sem volt könnyq ott marasztalni. 3. A szakképzéses orámon is lasszóval kéne fogni a diákokat, a 17 kezdeti letszamot sikerült 6-ra redukálnom. Nem tudom, mit teszek rosszul, de valamit biztos. Azt hiszem, nem vagyok elég szisztematikus.

Tribux közben megjott, falatozik, nekem készülnöm kéne holnapra, hátha egy páran befutnak az orákra. És este elvileg L-lel megyek Ljubljica  



2004. szeptember 12., vasárnap

15:11

Halad a vasárnap, rohamos tempóban... fordítok és most itt van velünk Stony, ami különös ízt ad a vasárnapnak. Hármasban reggeliztünk, meg ebédeltünk és most mindannyian pötyögünk egy-egy gépbe. Idilli vasárnap. .......Tribux közben elment Cs-ra,hogy olcsó benzint vegyen Z-től. Tegnap jó volt a Szódában, ott volt LP is, aki az esküvőn is felbukkant és nagyn lelkesen reagált arra, hogy a Malterban tanítok. Igazán feldobott. A Szódában már elég távolságtartó volt, dehát ez LP. Egyélbként részben miatta mentem oda, mert ilyen gyerekekre számítottam, mint amilyennek őt képzeltem pár évvel fiatalabbnak  - vicces, okos, laza és sokoldalú

Egyébként történt egy szörnyű dolog, az unokaöcsémmel, akit az egyik legjobban szeretek a nagycsaládban, Ibizára ment valami faszfej zenészbandával, és valószínűleg bedrogoztatták, aztán egyszál magában otthagyták valami nagy áruházban, ők meg hazarepültek. Szegény, ott aludt az áruházban, másnap nem tudni mi történt, mert kiesett neki az egész nap, bevitték a rendőrségre, onnan pedig a PSZICHIÁTRIÁRA: és még most is ott van, két napja nyugtatózzák. Soha semmi lelki baja nem volt, szóval csak a drog lehet. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt, kezd magához térni, és ha minden igaz, hétfőn, vagy kedden felrakják a repülőre  - az  utazási iroda spanyol képviselője. Az egész család magán kívül van,  tegnap beszéltem Gy-vel, a bátyjával, sose hallottam ilyen szomorúnak és ijedtnek. Nagyon ijesztő ez az egész. És félelmetes, hogy milyen állatokkal volt együtt, akik képesek voltak ilyen állapotban magára hagyni és ráadásul a szüleit se hívták fel, azóta, hogy megjöttek!  Remélem, hogy semmi hosszútávú baja nem lesz a F-nak. Kár, hogy soha nem lehet vele rendesen beszélni, amilyen talkative, olyan zárkózott, nem egy lelkizős típus. De nagyon jó lenne, ha már itthon lenne. Az a legborzasztóbb, hogy tényleg nem tudni, hogy mi történt! Eléggé felzaklatott ez az egész, kicsit azt éreztem, mintha velem történt volna, pedig az évek során nagyon eltávolodtunk tőlük. De most mégis előjött a kisgyerekkori unokatestvéri ragaszkodás bennen. Ugyanakkot felfoghatatlan, hogy ilyen képtelen dolog történik egy ilyen konszolidált családban! Ijesztő.

  



2004. szeptember 11., szombat

20:43

Azóta megjöttünk Rómából, nagyon klassz volt, ha majd lesz időm, felrakok képeket. Malter beszippantott, egyelőre eléggé élvezem, sokat pörgök és fontoskodkom, és a tanítást is élvezem... most elmegyek a Szódába és elbúcsúzom Bogyesztól, aki elmegy Amóba, aztán felmegyünk L-ékhez videoózni. holnap majd bővebben!!



2004. augusztus 14., szombat

21:53

Well, pakolászunk, holnap irány Pozsony és onnan RÓMA!!! kellemes a hangulat, finom zene szól a Klub rádióból, és szépen haladgatunk, talán még kicsit ki is takarítok, mielőtt lefekszünk.

Amúgy, miost már bevallhatom, szeptembertől tanítónéni leszek a Malterben. Ma találkoztam A-val, hogy kikérjem bölcs tanácsait a csoportformálás fifiikáiról,. Nagyon hasznos volt, egyfelől ajánlott is egy könyvet és kicsit tisztábban látom a feladatomat és a kedvem is megjött az egészhez. Tudnillik nem csak angol tanár leszek, hanem consellor is, akinek X gyerek lesz a szárnyai alatt,. Most azt érzem, hogy vannak szárnyaim, de félek, sokszor úgy fogom érezni, hogy én szeretnék más szárnyai alá bújni, A-val nagyon jó volt találkozni, féltem, hogy jobbrabalra pirulok majd, de nem....csak úgy dőlt belőlem a szó és klassz volt együtt beszélgetni, gondolkodni, Mondjuk nem éreztem, hogy nagyon tetszenék neki, észre se vételezte, hogy rövid lett a hajam,. Azért a végén nagyon lelkes puszit nyomtam le neki, azon se hatódott meg különösebben.

Még Tribuxnak is lelkesedtem, de szerencsére csak mosolygott, nem egy féltékeny típus., És utána iránta is elfogott egy szeretethullám a villamoson. Anyuéktól elbúcsúztunk, volt finom szilvásgombóc, az új telekről!! való szilvával. És már áll a tető a házon, fantasztikus, hogy halad az építkezés, kicsit ijesztő is, ahogy az idő megy előre megállíthatatlanul.

Nos, ennyi mára, még sok a tennivaló, akkor egy hét múlva back.



2004. augusztus 13., péntek

14:50

teljes gőzről szó sem volt,ilyenekről nem dalolt a hold! Iszonyúan fájt a fejem a front miatt, ráadásul meg is jött, úgyhogy csupa kín volt a testem- fent is lent is.

Ma elvileg alábbhagyott a fájdalom, de a lustaság nagy úr... szóval tanítottam, eszegettem, tévét néztem és néha egy két sort bepötyögtem a gépen. Róma egyre közeledik, két nap múklva indulunk!! Útiterv persze nincs. majd Pozsonyba menet remélem valamit kiötlünk.

Amúgy, semmi különös, Tribux is leváégatt aa haját, kissé előnytelen a pelyhedző veres szakállával. Én meg olyan vagyok, mint a kopasztott csirke, szóval jól nézünk ki így együtt. ...

no, csáó  

 



2004. augusztus 12., csütörtök

0:09

no, megérkeztem a fárasztó nap után,. Most vidóztunk, átjött az egyik barátnőm, a végére Tribux( a barátom- my boyfriend)  is kibújt az odujából. Most nagyon dolgozik egy kétnapos munkán.

A vidó: Kegyetlen bánásmód with George Clooney és C. Zeta Jones. Elég aranyos volt, dr egy kicsit azért uncsi.

Holnap megint teljes gőzzel fordítok és kicsit készülök a holnapi héber órára,

laila tov!



2004. augusztus 11., szerda

12:32

levágattam a hajam, több, mint egy órát kellett várnom, nagyon ideges lettem. Képtelen vagyok elviselni ha megváratnak, pedig itthon remekül el tudom cseszni az időt.

de ilyenkor rám tör önnön fontosságom tudata. biztos kompenzálok.

a barátom azt hiszi teljesen hülye vagyok, most idejöttt azzak zaklatni és szarni az időmet, hogy hoghyan kell egy új wcpapírgurigát felrakni a wcpapírtartóra.

msot megyek dolgozni, felkészülök a magánórámra és fordítok még ha lesz időm, aztán rohanás a könyvkiadóba... ugye milyen fontosnak tűnök?

na csáó.



Régebbiek | Végére »